dr._porkolab_imre___nyito_2_1

A Mathias Corvinus Collegium szegedi központjában előadást tart Dr. Porkoláb Imre

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Vezetőképző Akadémiájának igazgatója, Dr. Porkoláb Imre A változás ereje: hogyan fejlődjünk kiszámíthatatlan környezeti viszonyok között? címmel szakmai előadást tart Szegeden. Az eseményt követően az érdeklődők megvásárolhatják Porkoláb Imre eddig megjelent könyveit, amelyeket a szerző igény esetén a helyszínen dedikál.


Dr. Porkoláb Imre, az MCC Vezetőképző Akadémiájának igazgatója több éves hazai szervezetfejlesztési, innovációs és rendszerfejlesztési vezetői készséggel, illetve 7 évnyi multinacionális szervezetnél (NATO/Pentagon) töltött globális stratégiai változásmenedzsment tapasztalattal rendelkezik. Emellett összesen 30 évnyi, részben elit katonai alakulatoknál szerzett gyakorlatot vezetés, képességfejlesztés, szervezetátalakítás területén. Éles katonai tereptapasztalataira Irakban/Afganisztánban tett szert a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnokaként. A világ legjobb egyetemein (UK, USA, HU) egyedülálló képzéseket végzett.


dr._porkolab_imre_eloadasa_plakat


Az előadás elsősorban a kiégés elkerülésének módszereire és a tartós csúcsteljesítmény fenntartására fókuszál, a kiszámíthatatlan (VUCA) környezetben, a digitális transzformáció korában, innovatív döntéshozatali és szervezetfejlesztési módszereket és ötleteket bemutatva. A mai komplex környezetben az egyéni és vállalati teljesítőképesség fenntartása és javítása egyre nehezebb feladatnak tűnik. A legtöbb közepes és nagyvállalat napjainkban komoly nehézségekkel küzd, legyen szó a belső struktúrában, vagy a külső környezeti hatásokban jelentkező kihívásokról, a komplexitás és a kiszámíthatatlanság egyre inkább meghatározó elemévé válik napjaink stratégiai környezetének.


A dinamikusan változó környezet legfontosabb összetevői a technológiai fejlődés és annak az emberi viselkedésre, valamint gondolkodásra és döntéshozatalra gyakorolt hatása, amely folyamatos változást indukál a vállalati környezetben. A szervezetek többsége nem képes lépést tartani ezekkel a folyamatokkal. A jövőben a túlélés formulája eléggé egyértelmű: valaki vagy adaptálódik az egyre gyorsabb ütemben változó viszonyokhoz, vagy végérvényesen lemarad. Ez egyaránt igaz az egyéni adaptációs képességek fejlesztésére, valamint a szervezeti szintű adaptációra.


Helyszín: 6722 Szeged Ady tér 10. SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 1. emelet Nagyelőadó


Időpont: 2021. október 13. (szerda), 18:00–20:30 Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban minden esetben regisztrációhoz kötött, melyet az aktuálisan érvényben lévő járványügyi szabályozásokhoz igazítunk. A maszk viselése kötelező, illetve a program védettségi igazolvány felmutatásával látogatható.


Forrás: SZTEinfo


Események

Rendezvénynaptár *