borito

Tanévnyitó Ünnepi Tanácsüléssel indult a 2021-es tanév

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara a Tanévnyitó ünnepséget hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal Dísztermében rendezte meg.

 

A Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere köszöntötte az elsőéveseket, majd Dr. Komarek Levente az SZTE Mezőgazdasági Karának oktatási dékánhelyettese, illetve Dr. Mikó Edit karunk dékánja mondott beszédet. Ezután az elsőévesek hallgatói fogadalom-tétele következett, majd a gólyák a dékán elé járultak, aki egy kézfogással hallgatóvá fogadta őket.

Nappali és levelező tagozaton 227 hallgató kezdte meg tanulmányait az SZTE Mezőgazdasági Karon a 2021/2022-es tanévben, közülük 35 külföldi, akik közül a legtöbben Nigériából, Laoszból és Kínából érkeztek Hódmezővásárhelyre.


Sikeres felvételi, illetve pótfelvételi időszak után összesen 27,5 százalékkal növelte új hallgatói létszámát az SZTE Mezőgazdasági Kara az idei tanévben. A legnépszerűbb szak mind nappali, mind levelező tagozaton a Mezőgazdasági mérnöki BSc képzés volt, összesen 77-en kezdhetik meg tanulmányaikat, így a tavalyihoz képest a duplájára nőtt a felvett hallgatók száma. Emelkedett az előző tanévhez képest a hallgatói létszám a Gyógy- és fűszernövények FOSZ képzés esetében is, itt 34-en kezdhetik meg tanulmányaikat a karon.


Az ünnepségen Prof. Szűcsné Dr. Péter Judit professor emeritát 75. születésnapja alkalmából, Ledóné Dr. Darázsi Hajnalka főiskolai docenst pedig nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Dr. Mikó Edit, Ormódi Mártonnak karunk hallgatójának pedig a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj elnyeréséhez gratulált a dékán asszony.


Dr. Barancsi Ágens főiskolai docensi kinevezést, Dr. Csiba Anita főiskola docensi kinevezést és Dr. Kiss Orsolya szintén főiskola docensi kinevezést vehetett át.


ules_3ules_2ules_1

SzucsneLedoneOrmodi