Hódmezővásárhely SZTE-MGK

Ismét a TOP 200-ban a Szegedi Tudományegyetem agrárképzése

A Szegedi Tudományegyetem agrárképzése (mezőgazdaság és erdőgazdálkodás) 2017-ben a brit QS World University Rankings világegyetemi rangsorában ismét az előkelő 151-200 helyre került. Ezen a ranglistán a hazai agrárképzést folytató felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem mellett, a Debreceni Egyetem ért el hasonló szép sikert.

A világon számos mértékadó rangsor méri a felsőoktatási intézményeket, annak érdekében, hogy az intézményekben folyó tudományos tevékenységet és eredményeket feltérképezze, illetve bemutassa és ezáltal egyfajta orientációt nyújtson az egyetem polgárai, vezetése és a közvélekedés számára.

A QS World University Rankings a világegyetemi rangsorok közül az egyik legmeghatározóbb. A nemzetközi rangsor készítői négy szempontot vettek figyelembe:

  • az intézmény hírnevét a tudományos szférában
  • a munkáltatói véleményeket
  • az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát, valamint
  • az idézettségre utaló bibliográfiai indikátort (h-index citations)

Események

Rendezvénynaptár *