Diplomaátadó

56. Diplomaátadó Nyilvános Ünnepi Tanácsülés

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2018. január 20-án tartotta diplomaátadó ünnepségét Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Dr. Horváth József, a kar dékánja ünnepi beszédében elmondta, hogy a januári záróvizsgán Mezőgazdasági mérnöki alapképzési szakon, Vadgazda mérnök alapképzési szakon és Gyógy- és fűszernövény termesztő és feldolgozó szakirányú továbbképzési szakon összesen 44 fő tett eredményes záróvizsgát, közülük 26 fő teljesítette az oklevél kiadásának feltételeit. Az ünnepség keretében Tóth Ferenc, a Tanüzem Kft. ügyvezetője a Kar Tiszteletbeli Polgára kitüntetést, Fári Fanni mezőgazdasági mérnök szakos hallgató Discipuli Pro Universitate kitüntetést, Balogh Csaba mezőgazdasági mérnök szakos hallgató pedig a Bonafarm cégcsoport ösztöndíját vehette át. A most végzett mérnökök kezébe Prof. Dr. Szabó Gábor rektor adta át az oklevelet, míg a kar dékánja mérnökké fogadta a friss diplomásokat. Az Ünnepi Tanácsülésen 43 fő ötven évvel ezelőtt, az intézmény jogelődjében végzett egykori diák vehette át díszoklevelét.

kep1


kep2


kep3


kep4

Események

Rendezvénynaptár *