Egymillió forint ösztöndíj az SZTE hallgatóinak

Az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány 2018-ban is ösztöndíjakkal támogatja a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. Az Alapítvány ösztöndíjaira 2018. február 14. (szerda) 12 óráig lehet pályázni.

A szegedi egyetemen 17 éve működik a Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. Az SZTE Szegedi Tehetségpont részét képező Sófi Ösztöndíj további fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését.


Az alapítvány eddig 19 millió forint tanulmányi ösztöndíjjal jutalmazta a szegedi egyetem legjobbjait. Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legmagasabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységének és komplex értékelési rendszerének köszönhetően a magyar felsőoktatás legrangosabb ösztöndíjait osztja ki évről évre.


Karman_Todor_dij
Az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az Alapítvány munkáját.


A pályázat feltételeit teljesíteni tudó hallgatóknak már elsőévesként is érdemes megpályázni az ösztöndíjat, ugyanis a későbbi évek pályázatain mindez pluszpontokat jelent. Továbbá minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Szegedi Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik, s ezáltal jogosult lesz az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra: ingyenes jogi tanácsadás, kedvező banki és pénzügyi szolgáltatások, interdiszciplináris programokban való részvétel. A Sófi Tehetséggondozó Kör tagjai ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket kapnak koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre. Az ezzel kapcsolatos részletek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.


A pályázat feltételei:

1. Az alapítvány ösztöndíjait a Szegedi Tudományegyetem minden hallgatója megpályázhatja, aki BSc/BA, MSc/MA vagy osztatlan képzés bármelyik évfolyamán, nappali tagozaton, állami vagy költségtérítéses rendszerben tanul, és a félévi hagyományos tanulmányi átlagok átlaga 4,00 felett van. A pályázat benyújtásának feltétele még, hogy előzetesen regisztrálni kell a SZTEhetség honlapon.


2. A pályázati űrlapot számítógéppel (nem kézírással) kell kitölteni, amely itt letölthető.

A pályázó az ETR Hallgatói Törzslap adatai alapján szerepelteti a hagyományos átlagokat és számítja ki a félévi átlagok átlagát az űrlap Tanulmányi eredmények rovatában. Mindez csak akkor érvényes, ha a papíralapú pályázat esetén a Tanulmányi Osztály aláírással és bélyegzővel hitelesíti!!!


3. A kitöltött pályázati űrlaphoz csatolni kell az eredményeket igazoló iratok fénymásolatát:

A. Nyelvvizsga bizonyítványok

B. Helyi TDK és OTDK eredmények oklevelei

C. A tudományos közlemények első oldala, konferenciák (előadások, poszterek) programja

D. Ösztöndíjak és elismerések oklevelei

E. A pályázók témavezetőjének ajánlása

A pályázat csak a fenti mellékletekkel együtt érvényes!

 

4. A pályázatok benyújtási határideje: 2018. február 14. (szerda) 12 óra. A mellékletekkel kiegészített pályázati űrlapot egy példányban kell eljuttatni Kemény Zsanett, SZTEhetségpont koordinátor részére (6722, Szeged, Honvéd tér 6. iroda: 34. sz.). A kitöltött pályázati űrlapot word dokumentum formátumban is el kell küldeni a következő e-mail címre: jozsefsofi@gmail.com (ez is az érvényesség szigorú feltétele!).

 

5. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma bírálja el, és a legjobb 5 jelöltnek ítéli oda a fejenként 200.000 Forintos ösztöndíjakat. További 6 pályázó fejenként 50.000 Ft különdíjban részesül. Az ösztöndíjak rangját, értékét növeli, hogy a Szegedi Tudományegyetem nemzetközileg is elismert, kiemelkedő professzorai, tudósai alkotják a díjakat odaítélő kuratóriumot. Az alapítvány 2018. április 30-ig e-mail-ben értesíti a nyertes pályázókat. Az SZTE Sófi Ösztöndíjat odaítélő Kuratórium elnöke: Prof. Dr. Visy Csaba egyetemi tanár (SZTE,Természettudományi és Informatikai Kar, Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék). A Kuratórium tagjai: Prof. Dr. Benedek György egyetemi tanár (SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Élettani Intézet); Prof. Dr. Dux László tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Biokémiai Intézet); Prof. Dr. Farkas Beáta tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE, Gazdaságtudományi Kar, Pénzügyek és Nemzetközi Kapcsolatok Intézete); Prof. Dr. Fülöp Ferenc akadémikus, egyetemi tanár (SZTE, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszerkémiai Intézet); Prof. Dr. Jakab Éva tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE, Állam-és Jogtudományi Kar, Római Jogi Tanszék); Prof. Dr. Hatvani László akadémikus, egyetemi tanár (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Analízis Tanszék); Prof. Dr. Hernádi Klára egyetemi tanár (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék); Prof. Dr. Hetényi Magdolna akadémikus, egyetemi tanár (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék); Prof. Dr. J. Nagy László tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Újkori Egyetemes Történeti és Mediterrán Tanulmányok Tanszék); Prof. Dr. Kerek Ferenc egyetemi tanár (SZTE, Zeneművészeti Kar, Zongora Tanszék); Prof. Dr. Kevei Ferencné egyetemi tanár (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék); Prof. Dr. Rakonczay Zoltán egyetemi tanár ( SZTE, Fogorvostudományi Kar, Fogpótlástani és Orális Biológiai Tanszék); Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, egyetemi tanár, az SZTE rektora (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék); Prof. Dr. Szörényi László  egyetemi tanár (SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Klasszika-filológia és Neolatin Tanszék); Prof. Dr. Szőnyi György Endre egyetemi tanár (SZTE, Bölcsészettudományi Kar, Angol Tanszék); Prof. Dr. Tamás Gábor akadémikus, egyetemi tanár (SZTE, Természettudományi és Informatikai Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék); Prof. Dr. Vécsei László akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár (SZTE, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika)


szegedert_emlekerem_sofi
Az SZTE Sófi Alapítvány 2015-ben megkapta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének hivatalos kitüntetését, a Szegedért Emlékérmet.


6. A díjakat a magyar kulturális élet kiválóságai (2007: Jancsó Miklós filmrendező, 2008: Törőcsik Mari színművésznő, 2009: Sebestyén Márta népdalénekesnő 2010: Szabó István Oscar-díjas filmrendező, 2011: Jókai Anna írónő, 2012: Jankovics Marcell rajzfilmrendező, 2013: Szörényi Levente zeneszerző és előadóművész, 2014: Vásáry Tamás karmester és zongoraművész, 2015: Makk Károly filmrendező, 2016: Melocco Miklós szobrászművész, 2017: Huszti Péter színművész) adják át. 2018. júliusi díjátadó ünnepségre is ismert közéleti személyiséget várnak. Az alapítvány 2018. augusztus 24-ig utalja át az ösztöndíjak összegét a tizenegy díjazott hallgató bankszámlájára.

 

A pályázat részleteivel kapcsolatban az alapítvány alapítójától, Sófi Józseftől a következő e-mail címen lehet információkat kérni: jozsefsofi@gmail.com


SZTEinfo

Események

Rendezvénynaptár *