Bezár

Hírarchívum

kiemelt_rektori_bezaras

Nyári szünet 2018. augusztus 4-20. között a szegedi egyetemen

Nyári szünet 2018. augusztus 4-20. között a szegedi egyetemen

2018. július 31.
2 perc

Az energiatakarékosság jegyében 2018. augusztus 4. és 20. között úgynevezett klímaszünetet tart a Szegedi Tudományegyetem. E nyári szünet idején az intézmény egészségügyi részlegei működnek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Magyarország legzöldebb egyeteme, a Szegedi Tudományegyetem a nyári kánikula két hete alatt, a 2018. augusztus 4. és 20. közötti 10 munkanapon bezárja az egyetemi oktatatói és kutatómunkának helyet adó épületei nagy részét, az ott dolgozók nyári szabadságukat töltik. Az egységes szabadságolás az oktatás és az adminisztráció teljes körére kiterjed, így zárva lesznek például a rektori hivatal, a kari dékáni hivatalok, a könyvtárak, illetve a gazdasági és műszaki főigazgatóság is.

 

Ez a „központi nyári szünet” nem vonatkozik az egészségügyi ellátáshoz kötődő egyetemi egységekre, illetve azokra a munkahelyekre, amelyek érintettek az ingatlanok nyári hasznosításában, valamint határidős feladatokban.

 

A 2018. augusztus 4. és 20. közötti úgynevezett klímaszünet idején a szegedi felsőoktatási intézményben csökken például az áramdíj, de mérséklődik a vízhasználat, a szemétszállítás gyakorisága és díja is.

 

Az SZTE nyári szünete utáni első munkanap: 2018. augusztus 21. (kedd). Ekkortól áll vissza az SZTE nyári munkarendje. Például az SZTE Klebelsberg Könyvtár nyári nyitvatartási rendjéről az egyetemi bibliotéka a honlapján ad részletes információt.

 

Az SZTE új hallgatói 2018. augusztus 27. és szeptember 1. között előre egyeztetett időpontban a József Attila Tanulmányi és Információs Központban iratkozhatnak be.

 

A Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepsége 2018. szeptember 1-jén 10 órakor kezdődik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged, Ady tér 10.). Kongresszusi termében. Így indul a 2018/2019. évi tanév a Szegedi Tudományegyetemen.

 

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek