Az előadás első részében a biológia és a mechanika kapcsolódásáról, valamint az ehhez fűződő történelmi előzményekről. Mivel az előadás témája az emberi mozgásra fókuszál, Szerző néhány, valóban hétköznapi, biomechanikai vo-natkozású példát hoz. Ezt követően viszonylag részletesebben betekinthe-tünk az emberi térd mozgás-jellemzőibe.




Előadónkról


biro_istvanBíró István 1960. január 25-én született a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén. Középiskolai tanulmányait Mezőtúron a Teleki Blanka Gimnáziumban folytatta (1974-1978). Gépészmérnöki oklevelét 1984-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerezte. 1999-ben szerzett PhD fokozatot a műszaki tudományok területén, majd 2016-ban habilitált a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán.


A Szegedi Tudományegyetemen folytatott munkáját a Mérnöki Kar Gépészeti és Folyamatmérnöki Intézetében kezdte 2009-ben egyetemi docensként. A Karon 2010. augusztus 1-jével megalakult Műszaki Intézet vezetésére kapott megbízást. A Mérnöki Kar dékánja 2017. július 1-jétől.


Egyetemi oktatói munkáját megelőzően a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultásán (Mezőtúr) főiskolai tanári munkakörben a Műszaki Alapozó Tanszék oktatója volt. E tanszéken tanszékvezetői feladatokat 1997-től 2007-ig látott el. 2001 szeptemberétől 2006 júniusáig a korábbi kar oktatási főigazgató-helyettese volt. 2006 januárjától a Szolnoki Főiskola oktatási rektorhelyettese, majd 2008. január 1-jétől 2009. április 15-ig fakultásigazgatói tisztséget töltött be.


Fő tantárgya gépészmérnöki, mechatronikai mérnöki és a műszaki menedzser alapszakokon a mechanika, mindhárom félévével (statika, szilárdságtan, mozgástan). A gépészmérnöki mesterszak 2017 évi beindításával mindez kiegészült a rugalmasságtan és a lengéstan című tantárgyakkal.


Dékánként és intézetvezetőként döntő szerepet vállalt a gépészmérnök alap és mesterszak, a mechatronikai mérnök alap és mesterszak, valamint a műszaki menedzser mesterszak akkreditációjában, továbbá a képzés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtésében, illetve fenntartásában.


Szakmai előkészítésével és irányításával 2015 szeptemberétől a Mérnöki Kar beindította a duális, majd később kooperatív képzési formát.


Főbb kutatási területei:

- Az emberi térd biomechanikai mozgásvizsgálata

- Az emberi térd három-hengeres kinematikai modelljének érzékenységi vizsgálata

- Lineáris és nemlineáris lengőrendszerek szimulációja

- Ipari alkalmazású mesterséges izmok dinamikai modellvizsgálata

- Acélszerkezetek konstrukciós és feszültség-analízise, végeselemes modellezés


Dr. Bíró István tagja

- a Gépek és Mechanizmusok Elmélete Nemzetközi Szervezete (IFToMM) Terminológiai és Szabványosítási Bizottságának,

- a Magyar Rektori Konferencia Műszaki Bizottságának,

- A MEZŐGÉPGYÁRTÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Felügyelő Bizottságának,

- Mérnöki Innovációt Támogató Alapítvány (Magyar Mérnöki Kamara) Kuratóriumának,

- valamint vezetőségi tagja a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztályának.

Tudományos közleményei-publikációi főleg szakmai-kutatási tevékenységével köthető össze; közel 140 magyar és idegennyelvű közleményt jelentetett meg.


Szakmai önéletrajz