Fókuszban

2019. június 03.

A nemzeti felsőoktatási ösztöndíj a Szegedi Tudományegyetemen kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatók számára nyújt havi 40 ezer forintos támogatást 10 hónapon keresztül. A pályázat benyújtásával egyidejűleg a kiemelt tanulmányi ösztöndíjra is jelentkezhetnek a hallgatók. Az ösztöndíj pályázatok benyújtási határideje 2019. július 5. (péntek) 2359 óra.

2018. március 20.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, Hódmezővásárhely (nyilvántartásba vételi szám: E-000447/2014), kellő számú jelentkező esetén önköltséges Inszeminátor (szarvasmarha) képzést indít.

2019. március 28.
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara idén is folytatja a 2015. évben, hagyományteremtő céllal indított kezdeményezését, amelynek keretében jubileumi díszoklevelet adományoz azon egykori hallgatóinak, akik intézményünk jogelődjénél, a Hódmezővásárhelyi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban szerezték meg oklevelüket ötven esztendővel ezelőtt.
2018. június 21.
A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara kellő számú jelentkezés esetén a következő szakokon indít 2019. augusztus 23-i jelentkezési határidővel szakirányú továbbképzéseket:
2017. szeptember 27.

Tisztelt Cégvezető, Kedves Partnerünk!


A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 2018. februárjától Vidékfejlesztési agrármérnöki mesterszak (MSc), 2018. szeptemberétől pedig Vidékfejlesztési agrármérnöki alapszak (BSc) képzést indít nappali és levelező tagozaton.

2017. július 06.

A Mezőgazdasági Kar Hódmezővásárhely határában, a Bodzási út mentén található lőterén előzetes bejelentkezés alapján egész évben lehetőség van golyós, sörétes, marokfegyveres és feketelőporos lövészetre.

Jelentkezési felhívások 2017. őszén induló különböző továbbképzésekre
2017. május 19.

A Szegedi Tudományegyetm Mezőgazdasági Kara a következő szakokon indít 2017. augusztus 22-i jelentkezési határidővel továbbképzéseket:


„NÖVÉNYVÉDELMI SZAKMÉRNÖK” SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
„AGRÁRLOGISZTIKAI SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI” SZAK
„GYÓGY- ÉS FŰSZERNÖVÉNY TERMESZTŐ ÉS FELDOLGOZÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI” SZAK
„VADGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK TOVÁBBKÉPZÉSI” SZAK.